NEMZETKÖZI SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI PROJEKT

Részt veszünk az Erasmus+ nemzetközi programban

Módszertan kidolgozása nemzetközi összefogásban drámapedagógia eszközével

Három nemzet négy szervezet 22 hónap alatt sok fiatal és még fiatalabb közreműködésével, számtalan ötletével, határtalan optimizmusával, nyitottságával, és együttműködési szándékával. 

A Giving Hungary Alapítvány (Budapest, Magyarország) koordinálásával „… színház egész világ!   de miféle világ?” azaz „All the world’s a stage …- but what kind of World?” című Erasmus+ pályázat keretében az Abacusan Stúdió Oktatásszervező Nonprofit Kft. (Budapest, Magyarország), valamint a DigiQ (Bratislava, Szlovákia) és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Satu Mare, Románia) szervezetek közreműködésével egy módszertan kidolgozásába fogunk.  

A pályázat szerződésszáma: 2020-1-HU01-KA227-YOU-094091 

A pályázat alapján vállaltak megvalósítása 2021.04.01-én kezdődik és 2023 január 31-ig tart. 

 

Pályázat kiírásából idézve:

”Kreativitást támogató partnerség

„…A pályázattípus a kreativitást elősegítő készségek és kompetenciák fejlesztését, valamint a fiatalokban rejlő kreatív potenciál kibontakoztatását támogató ifjúsági munka minőségének, innovatív jellegének és elismertségének fokozását és ezáltal a kulturális és kreatív ágazatok rezilienciájához (azaz az egyénnek, közösségnek eredeti testi-lelki jó állapotának visszanyerési képességéhez veszélyhelyzet átélését követően) való hozzájárulást tűzte ki célul…” 

„…Az egyik cél a fiatalok és felnőttek felvértezése az ahhoz szükséges eszközökkel é kompetenciákkal, hogy kreatív és innovatív megoldásokat dolgozzanak ki olyan kockázatok és társadalmi kihívások leküzdésére, amelyekkel korábban még nem találkoztak, valamint, hogy meglássák a kritikus helyzetek rejtette lehetősgeket…”

Koordinátor

Hungary

Partnerek

Slovakia
Romania
Hungary